Zala Megyei Művészeti Iskolák Növendékhangversenye Letenyén

Zala Megyei Művészeti Iskolák Növendékhangversenye Letenyén

2021.11.19.

Idén a hangverseny házigazdája a Letenyei Alapfokú Művészeti Iskola volt, melynek ezúttal a letenyei Fáklya Művelődési Ház táncterme adott otthont 2021. november 19-én. A rendezvényen 8 alapfokú művészeti iskola tanulói képviseltették magukat Lentiből, Zalaegerszegről, Zalaszentgrótról, Keszthely mindkét művészeti iskolájából, Zalakarosról, Nagykanizsáról és Letenyéről.

A rendezvény sikeres és minőségi lebonyolításához szükséges volt a művészeti iskola zongorájának helyszínre szállítása, mely komoly logisztikai feladatot igényelt.

A hangverseny egy rövid megnyitóval indult, melyben Friman Martin intézményvezető köszöntötte a megjelent közönséget, növendékeket és tanáraikat. Köszöntőjében felhívta a figyelmet a járványügyi előírások szigorú betartására. Kiemelte, hogy nagy öröm a szervezők számára, hogy a kialakult helyzet ellenére is a 23 fellépő színes műsorral képviseli intézményét. Majd kezdetét vette a hangverseny, ahol minden növendék nagy sikerrel adta elő műsorszámát. Természetesen a vastaps sem maradt el.

A résztvevők a lelkiismeretes felkészülésük elismeréseként egy szerény megvendégelést és ajándékot kaptak.

A koncert nem jöhetett volna létre a Nagykanizsai Tankerületi Központ és Magyar Ferenc tankerületi igazgató Úr támogatása nélkül. Ezúton köszönjük a szíves közbenjárást!

Pályázatok